Iskolánkról

Az L.A. Dance School Tánciskola célja, hogy átfogó képzést nyújtson azoknak az általános és középiskolás gyerekeknek, akik szeretnének megismerkedni a tánc világával. Képzéseink között szerepel a balett klasszikus és kortárs/ modern irányzata, mely minden mozgás alapja, illetve a tánc számos stílus irányzata, többek között a Jazz-Funk és a Show Tánc.  A show tánc versenyek kiemelkedően fontos részét képzi a gimnasztika és akrobatika, a színpadi kifejezésmód, valamint a mozgáskoordinációs tréningek. 

 

Ismerd meg tanárainkat

Likovics Alexandra, tánciskolánk vezetője , kiemelkedő táncművész  Magyarországon. 5 évesen ismerkedett meg a balettal, később táncművészeti általános iskolában folytatta tanulmányait, ahol a balett mellett jazz és néptánc képzést kapott. Az iskola mellett ritmikus gimnasztikát és akrobatikát tanult, ami miatt később átnyergelt a fitness versenyek irányába. Nevéhez fűződik a Likovics-elem, (dobott oldaltszaltó) melyet 2000-ben talált ki, ami  később bekerült a California Fitness szabálykönyvébe. Manapság televíziós műsorokat koreografál.

Munkái során bejárta a világot : fellépett többek között Szngapúr, Kína, India, Kanada, Amerika, Algéria, Banglades, Oroszország, Egyesült Arab Emírségek, Monte Carlo és számos más európai ország színpadán és televíziós műsoraiban.

"Tánciskolámat azért hoztam létre, mert idő közben felismertem munkáim során, hogy mekkora hiány van ma itthon a sokoldalúan képzett táncosokból. Szeretném, ha az utánpótlás megkapná mindazt a képzést tőlem, amit az évek alatt én is megtanultam és megtapasztaltam. Célom az, hogy átfogó képzést kapjanak , és olyan testtudatra tegyenek szert a gyerekek, mellyel nem csak  szakmailag profitálhatnak, hanem a mindennapokban egyaránt. Világunkban elengedhetetlen létforma a mozgás és az egészséges életmód, mely nagyban hozzájárul egészségünk megőrzéséhez. Szeretném, ha ez az életérzés minél több emberhez eljutna itthon is. "

 


Likovics Alexandra

Tánciskola vezető

 Professzionális táncművész/ koreográfus

A Csináljuk a fesztivált, A Dal,  Petőfi díjátadó és a Wonderland Show Company koreográfusa.

Ahol láthattok:

Eurovíziós Dalfesztivál 2014 Koppenhága, X Faktor, Sztárban sztár, Nagy Duett, A Dal, Csak show és más semmi, Szombat esti Láz, Csillagszületik, Megatánc, Megasztár, Got Talent Hungary. Továbbá klipek, filmek, rendezvények. Wonderland Show Company, Freelusion, etc..

Bodony Gabriella  

Gimnasztika oktató, Nemzetközi Verseny bírák elnöke, Fitness és Ritmikus Gimnasztika szakedző. Több, mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik a Fitness, a Ritmikus Gimnasztika és a Klasszikus Balett világában.

Babos Péter:

  • Akrobatika edző. Több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik a szertorna világában és a Fitness versenyek terén. 

Nagy Sarolta

Gimnasztika, balett, jazz és show táncoktató. Számtalan színházi produkció táncosa, főállású pedagógus, versenybíró.

Solner Dániel


Többszörös Európa- és Világbajnok  show tánc és akrobatikus show tánc kategóriában. Több színházi produkció, mint például a Szépség és a Szörnyeteg, Notredame-i toronyőr, Puskás, a musical táncosa, emellett az Experidance tagja is volt. Televíziós műsorok táncosa: Sztárban sztár , X-faktor , Álarcos énekes. Jelenleg is szabadúszó táncos.

Ahol láthattok:

TV2, és egyéb tv csatornák műsorai, rendezvények, stb..